LESLIE HOWARD

„Virtuóz játékában ugyanaz a lélegzetetállító muzikalitás mutatkozik meg, ami zenei értelmezéseit is átütő erejűvé teszi”

Classical Source magazin (Leslie Howard legutóbbi, a Wigmore Hallban adott zongoraestjéről)

Zsúfolt évadot tudhat maga mögött Leslie Howard, aki 2014-15-ben öt kontinens koncertközönségét varázsolta el a rá jellemzően „kalandos” repertoárjának bemutatásával. A brit-ausztrál állampolgárságú muzsikus a hangrögzítés történetében egyedülálló teljesítményt mondhat magáénak. 99 CD-lemezből álló sorozata, amely a Hyperionnál jelent meg, Liszt Ferenc valamennyi zongoradarabját felöleli, 17, zongorára és zenekarra írt művével együtt. A 14 év munkáját tükröző gyűjteményben több ősbemutatót is találunk, közük olyanokat, amelyek a publikálatlan kéziratok között maradtak fenn, és Liszt halála után nem játszották többé őket. Howard vállakozását a kritika is nagyra értékelte: a sorozat bekerült a Guiness Book világrekordjai közé, a művész pedig számos kitüntetést vehetett át, köztük hat Grand Prix du Disque díjat, a Szent István-díjat és a Pro Cultura Hungarica kitüntetést, melyet Liszt kezének bronzba öntött másolatával együtt a magyar köztársasági elnöktől vehetett át a művész. 1999-ben II. Erzsébet angol királynő az „Ausztrál Lovagrend Tagja” címet adományozta neki „zongoraművészként, zeneszerzőként, zenetudósként és a fiatal muzsikusok nevelőjeként a művészetek terén végzett szolgálatáért”. A Liszt-bicentenáriumi év, 2011 során Howard az egész világot bejárta hét különböző, Liszt műveiből összeállított műsorával, emellett más szerzők, köztük Mozart, Beethoven, Chopin, Schumann, Rahmanyinov és Rubinstein versenyműveit és kamarazenei darabjait is folyamatosan műsoron tartja.

howard, leslie

Leslie Howard nemzetközi pályafutása során a világ olyan élvonalbeli zenekaraival dolgozott együtt, mint a Londoni Szimfonikusok, a Londoni Royal Filharmonikusok, a BBC Szimfonikusok és a BBC Filharmonikusok, az English Northern Philharmonia zenekar, az RTE Dublini Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Hanover Band, az Utah-i Szimfonikusok, a Maryland-i Szimfonikusok, a Mexikói Filhamonikusok,   az Orchestra della Scala, a Budapesti Filhamonikus Zenekar és a Budapesti Szimfonikus Zenekar, valamint Sydney, Melbourne, Adelaide, Queensland és Tasmania együttesei.

Az életművét alkotó több mint 130 CD-lemezen több világpremier felvételt találunk, köztük Anton Rubinstein négy zongoraszonátáját, Csajkovszkij három zongoraszonátáját és egy, skandináv szerzők zongoraszonátáit tartalmazó lemezt. Legfrissebb felvételei közül a Rubinstein zongorakvartettjeit tartalmazó lemez szintén ősbemutatóként látott napvilágot a Hyperion kiadásában. A szerző saját kompozíciója, „25 etűd feketében és fehérben” címmel az ArtCorp-nál, a Rahmanyinov két zongoraszonátáját tartalmazó dupla lemez pedig a Melba Recordingsnál jelent meg. Emellett az Edition Peters számára elkészítette Liszt b-moll Szonátájának Urtext kiadását, valamint a Paganini összkiadás részeként az Ötödik Hegedűverseny újrahangszerelt átiratát is.

A Liszt összes zongoradarabját tartalmazó, 99 CD-ből álló gyűjtemény, melyet 2011 januárjában jelentetett meg a Hyperion Records, óriási siker lett: „Akárhogy is nézzük, bámulatos teljesítmény” – olvashatjuk a Diapason magain szerkesztői ajánlásában.