KOVÁCS JÁNOS

1973-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán karmesterként végzett. A diploma megszerzése után rögtön korrepetitori állást kapott a Magyar Állami Operaházban, ahol 1976-tól karmesterként, 1987-től 1990-ig ugyanitt vezető karmesterként dolgozott.

Kovács János portré

1978-1980 között a Bayreuth-i Ünnepi Játékok zenei asszisztense volt. Rendszeresen fellép a három nagy budapesti zenekar karmestereként és többször szerepelt a Budapesti Fesztiválzenekar vendégeként is. 2003-ban, valamint 2006-2007-ben megbízott főzeneigazgató volt a Magyar Állami Operaházban, 2007 őszétől ugyanitt jelenleg is első karmester.

Nagy sikerrel szerepelt és elismertségre tett szert opera- és koncertkarmesterként Karlsruheban a Badisches Staatstheaterben, a pozsonyi Nemzeti Színházban és a berlini Komische Operben is. Vendégművészként fellépett többek között Szlovéniában,Horvátországban, Olaszországban, Spanyolországban, Portugáliában, Svájcban,Japánban,Mexikóban.Több éven át volt a Szlovén Filharmonikus Zenekar és a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának első vendégkarmestere, jelenleg a Tokiói Filharmonikusok tiszteletbeli karmestere.

Munkássága felöleli a klasszikus-romantikus operarepertoár műveit, valamint a kortárs darabokat – több magyar mű ősbemutatóját dirigálta. A 2014/15-ös évadban az MR Szimfonikusok vezető karmestere volt. Számos CD-felvétele jelent meg.Kovács János Érdemes Művész,Liszt-díjas,Bartók-Pásztory-díjas,Kossuth-díjas,a Magyar Állami Operaház örökös tagja.